A delfinek őrzi az álmát

Életet mentett, – és belehalt...  

Varázslatosan szépnek ígérkezett ez a nyár. Szerelemmel, szemet és lelket gyönyörködtető, mesés tájakkal. Korfu és a görög tengerpart titkokat rejtett, a hófehér sziklák is a szerelemről meséltek. Nem számított az idő, a hullámok csapódása. A legridegebbnek tűnő szirt is megszelídült a lábuk alatt. Boldogok voltak itt. Emike és Zoli amolyan előzetes nászútjuk legutolsó napján is sétálni indult. Újra kellett hogy lássák a csodát: a haragvó tengert, a morajló óriást. Kéz a kézben gyanútlanul lépkedtek a parton. A naptár szombatot mutatott. Zoli szorítása csak a bajba jutott ember láttán engedett. Vergődni látta a tengerben olyan rémült arccal, mint aki tudja: mindjárt odaveszik. Nem tétovázott: a meredek partról a mélybe ereszkedett. A hullámok egyre magasabbra csaptak. Nem törődött ezzel, csak a másikra gondolt, hogy a fuldoklót menekítse, amíg nem késő. Ultramarinkékre váltott az ég. Már kétemeletnyi hullámok cikáztak. Zoli tisztában volt vele, hogy itt fürdeni is tilos. De életet menteni? Az kötelező! Legalábbis a szíve-lelke ezt diktálta. Emike, a menyaszonya kétségbeesetten várta a parton, hogy előbukkanjon. Kereste a szemét. Reménykedett az erejében, akaratában, abban, hogy vőlegénye kiváló úszó. Egy hatalmas hullám hátán látta utoljára, – az ragadta el. A huszonhat éves győri Gősi Zoltán emberfeletti küzdelemben mentett ki egy felelőtlen fürdőzőt a jón sziget híres Canal d'Amour oldalán. A fuldokló segítségére siető másik embernek szintén sikerült időben kimenekülnie, ám Zolit elragadta a tenger.

Remegő gyertyafény és rengeteg családi kép mellett kértük a szülőket: beszéljenek a fiúkról, mindarról, amit a görög lapok önfeláldozásként és hősi tettként említenek.
– Szombaton este hét órakor értesültünk a délután történt tragédiáról – töri meg a csendet Gősi Ferenc, Zoli édesapja. – Tudtuk, azonnal oda kell mennünk, meg kell őt keresnünk. Több tucat telefon, üzenetváltás után másnap reggel Orsi lányommal együtt már a Pannon Air Lines gépén ültünk.
– Kimondhatatlan féltéssel engedtem útnak az enyéimet – így az édesanya, – tudomásul kellett vennem, hogy a szigeteken szükség lehet a lányunk nyelvtudására. Orsi lányom azzal búcsúzott tőlem: „ne félj édesanyám, míg odaérünk, vigyáznak rá a delfinek.”

– A repülőtéren vártak bennünket – veszi vissza a szót az édesapa. – Mondanunk sem kellett: mintha tábla lett volna a nyakunkban, – mindenki tudta, miért jövünk.
A Gősi család egy emberként számíthatott Havasi Mariann, a magyar nagykövetség konzulának, Havas Tamás és Jorgos Nanakos utazási irodatulajdonosok, valamint Mayer Mónika, Wilhelm Barbara és Elena Trianoafilaki munkatársak segítségére. Wilhelm Barbara három napig szinte egyfolytában kísért bennünket. Emellett a szigeten nyaraló győriek és a görögök is minden tőlük telhetőt megtettek. A fiú már élettelen testét ugyanis a víz egy olyan öbölbe sodorta, ahol csak több órás kutatás után bukkantak rá. Őrhajók, helikopterek és a parti őrség kutatott Zoli után, ám sötétedés után abba kellett hagyni a keresést.
– Másnap először a hátát pillantottam meg abban az öbölben, azután újra csak eltűnt – folytatta a megrendült apa. – Harmincnégy órányi, megfeszített kutatómunka árán végül ott feküdt a sziklán. Simogattuk a kezét és sírtunk. Hiszen érte jöttünk... Hogy hazavigyük...
A család minden létező segítséget megkapott a légi- és az utazási irodától, az emberek hősként emlegetik a győri fiút, mint életmentőt.
Három kilométerre az albán határtól, a Canal d'Amour oldalán virágszirmokat, koszorúkat ringat a tenger. Görögök és magyarok zarándokolnak ide, felkeresik az öblöt, ahol Gősi Zoli álmát, emlékét mindörökké őrzi a víz.
(A huszonhat éves győri fiatalember holttestét hazahozták, hamvait a győri temetőben helyezték örök nyugalomra.) 

A tragédia helye, a sziget Canal d'Amour oldala zarándokhellyé vált, virágok, szirmok borítják a vizet.

(Harcsás Judit Kisalföld 2000. Augusztus )

Az első film talán a legpokolibb történet. A fiú, aki előnászútra indult menyasszonyával Görögországba és soha nem tért vissza. A korfui nyaralás utolsó napján, pár órával a hazaindulás előtt saját élete árán mentett ki két fuldoklót a Szerelem-öblénél. Menyasszonya tehetetlenül nézte a partról haláltusáját, a vállra akasztott amatőr videokamera pedig mindent rögzített: "Egy borzasztóan erős, hősiességet sugárzó film. Nem a tragédiát, a drámai pillanatokat, hanem a fiatalember hősiességét emeli ki" - meséli Tvrtko. Gősi Zoltán megkapta a Magyar Köztársaság Életmentő Érdemérem posztumusz kitüntetését.

A hangfelvétel rövidesen itt:

Képek, gondolatok azoktól, akik Korfu szigetén jártak, lefényképezték az emléktáblát,  amit férjem , kislányom és barátunk tett fel 2000-ben ott, ahol Zolika életét adta két ismeretlen fiú mentése közben.

Ezt látta és küldte Leopold Adrienn 2006-ban:

Kedves Tibor! Igen, valóban jártunk Korfun azon a helyen, ahol elvesztették a barátjukat. Mivel mi is emlékeztünk erre a szerencsétlen balesetre, vagy inkább a hősi tettére, megörökítettük az emléktáblát.

Üdvözlettel: Leopold Adrienn  

Üdvözlöm a Gősi családot!

Szeretnék Önöknek őszinte részvétet nyilvánítani, így Zoli halála után sok-sok évvel. A minap olvastam Zoli történetét Tvrtko könyvében, és nagyon tisztelem a bátorságát és az elszántságát, hogy ott, akkor és abban a helyzetben képes volt felülemelkedni a saját maga korlátain és segített más embereknek. Ez tiszteletreméló tett volt.
Emlékszem amikor hallottam évekkel ezelőtt, hogy egy magyar fiú az életét adta másokért. Megdöbbentő volt. Akkor én 17 éves voltam. És most 6-7 évvel később a kezembe akadt teljesen véletlen folytán ez a történet Zoliról, aminek a "Halál Korfun" volt a címe, és azonnal eszembe jutott, hogy ez az a bátor, vagány srác aki még évekkel ezelőtt megmentett 2 embert. A történet elolvasása után nagyon sokat gondolkodtam, hogy vajon mi és miért történik úgy az életben ahogy. Miért a jók mennek, hol van ebben az igazság? Persze ezekkel a gondolatokkal nem vagyok egyedül a világban, és biztos Önök is elgondolkoztak már ezen, vagy voltak úgy vele, hogy "bárcsak ha vissza tudnám forgatni az időt, akkor ezt és azt másképp csináltam volna, ezt és azt meg, vagy éppen nem tettem volna meg".
Ezt az ember sajnos nem teheti meg, a sorsot nem változtathatja meg. Zoli emlékét azonban biztos vagyok benne, hogy velem együtt nagyon sokan őrzik, mint egy példaként lebegve a szemük előtt a fiúk hősiessége, bátorsága.
Nagy tisztelettel, kívánok Önöknek az életben jó egészséget és kitartást az élet minden területén!

Üdvözlettel: Kiss Zoltán

.... igen voltam arra, ismerem a történetet. Ottlétünkkor mi is megemlékeztünk Zoliról, viszont bevallom nem láttuk emléktábláját, de kerestük! De ígérem, a jövő héten megnézem és ha látom lefényképezem! (2009.06.05.) Kovács Miklós

2000. július 29-én egy házaspár utolsó napját töltötte Korfun. A szokatlanul erős hullámok miatt inkább csak sétálgattak a parton. Több helyen meg is tiltották a vízi mentősök a fürdőzést. Sidari nyugati partja végig sziklás, néhol a 10-15 méteres magasságot is elérik. A Canal d Amour majdnem meghaladja a tizenöt métert is, kedvelt ugráló hely a sidari gyerekek, és a bátrabb turisták körében. Aznap azonban még a legmerészebbek sem merészkedtek a mutatványra. Azon a napon Sidariban egy alig 26 éves fiatal férfi: Gősi Zoltán hősiesen kimentett egy fuldokló fiút a tengerből. Õ maga azonban már nem tudott kimászni.