Gősi Vali 

   
  Versek fiamnak
Álmomban újra dúdolok

Bár

a sors fukarul

kurtára szabta az életed és a sírodba magaddal vittél
lelkemből minden éneket,
álmomban néha mégis
örömtől dúdolok,
ha szárnyukon
hazarepítenek
éjjel
az angyalok.

 Aludj Kisfiam!

 

Táncoló gyertyaláng

 

 


A remény születése

 


Csillagfiú

Tévedett akkor az Isten…

 

Mióta elmentél, semmi sem számít,

Megint itt vagy, látlak, látlak!

hisz nem láthatod már a Föld csodáit.
Nem adlak a mennyországnak! Szeretni mentél a felhőkön át,
Ne játssz velem, ne fuss, megvagy! s veled repült az egész világ.
Tenyeremben apró csillag, Repültél, szálltál az égbolton át,
az én kis csillagfiam vagy! oda, hol szerelem tengere várt.

Repült veled a boldog mámor

Csillagfiú, ne fuss, várlak!

azon a csodás, égi világon.

Nem adlak a mennyországnak!  
Maradj velem, szépen kérlek, Örök szerelmed, a tenger,
csillagszemű, égi herceg, megcsalt, nem védett a haláltól,
gyere vissza, szépen kérlek! mikor az utolsó, szelíd estén
 

búcsúzni mentél hullámától.

Ne bújj el a felhők mögé, Angyalok hívtak az ég felé,
az én szívem ott is meglel! hívott a tenger Isten elé.
Tündérlányok hada kerget Szólított, talán, hogy próbát tegyen,
édesanyád szíve elé, emberséged hogy  példa legyen.

ezüstkönnyet sírok érted!

 
 

Kíváncsi volt, a vizsgán mit teszel,

Ha elbújsz is, megkereslek,

nyújtod-e segítő karod, ha kell?

Csillagfiú, kicsi herceg,

S hiába nyújtottad a viharon át,

Itt maradj bent a szívemben,

védve a haláltól másik fiát.

elférsz még a tenyeremben

Mikor az Isten lenézett Rád,

gyere haza, várlak Téged!

feléje nyúltál már az égen  át,

 

búcsúztál a viharos tengeren,

Lentről is látni a napot,

s hiába kérdezted: miért, Istenem?

láthatod, ha a hold ragyog,  
s bárányfelhők dunnájába

Válaszul Ő csak némán könnyezett,

kapaszkodnak csillagok.

angyalok sírták: Isten  tévedett.

Megígérem, láthatod!

Hiába kaptál jelest Fiam,

 

örök jutalmad már az égben van.

Csillagfiú, kicsi herceg!

Talán fölírja majd Isten oda,

Nem jössz? Hipp-hopp, ott vagyok!

hol örök fény vár, s égi csoda.

Te akartál bújócskázni,

Angyalok hirdetik a világon át:

látod, már csillag vagyok,

Isten jutalma ott vár, odaát

fönn az égen ragyogok!  
 

Jelest kaptál a vizsgán Fiam,

Csillagfiú, kicsi herceg,

valamit mégis elvétett Atyád,

én mindenütt ott vagyok!

hiszen maga is könnyel öntözi

Játszottál a tenyeremben,

örökké síró, gyászoló anyád.

szaladgáltál a szívemben,

Azért Téged csak átkarol,

elbújtál, de itt vagyok!

ha fáj a szíved valahol?

 

Fogadd el hát védő kezét,

Itt vagyok már fönt az égen,

s töröld szárazra könnyes szemét.

látod, elérem a napot!  
Most maradj itt bent a szívemben, Mondd meg, ha látod, öleljen át,
vagy bújj  meg a tenyeremben, szorítson magához, mint egykor anyád.
tündérekről dúdolok.

Legyen most Atyád Ő Apád helyett,

 

soha ne engedje többé el kezed.

 

Mondd, felejtse el, hogy tévedett,

 

és hisznek talán a csalódott emberek.

Hirdesse tovább örök igazát,

ölelje magához a Föld minden fiát!

 

Legyen bátor, és mondja meg:

Fiam! Isten akkor tévedett!

Talán elhiszik a földi emberek,

hogy igazságos a Te Istened.

Bátorítsd tovább, szorítsd kezét,

nehogy lehunyja nagy, égi szemét,

mert akkor mind, ki a Földön maradt,

boldogtalan, s  békétlen marad.

S félek én is, hiába várom itt,

hogy átkarollak egyszer majd megint!

Félek, mi lesz a Földön emberek,

ha már az Isten sem lesz veletek?

^

 

A fényhídon át    
     
A végtelenbe mentél örök vándorútra, Szemem kutatja egyre a végtelent,
a fényhídon át hívott a végtelen hatalma, hová örök égi ígéret emelt,
hol szállhattál felhőre, holdra, csillagokra.

és elvakított gyermeki álomcsoda,

Bánatesőt szórva éjre, s nappalokra. angyalok csábító, égi mosolya.
csillagórák, fényévek telnek nélküled, Sok éve már, hogy sóváran állok
s már hiába várom jöttödet idelent. a fényhíd innenső oldalán,
A fényhíd, ha indulok, megremeg,   várom, hogy kitárod hívó karod ott,
s te túlról simítod vérző szívemet.   hová elvittél tőlem minden álmot.
Elvittél mindent, mit a világ adott:   Minden Te voltál, mit az ég adott,
elvitted magaddal a földi csillagot,   s egy gyilkos perc alatt örökre elrabolt.
mely most már könnyeimen át   Az élet voltál, a nap, az éji csillagok,
a végtelen égen szikrázik, ragyog.   mégis elcsábítottak az angyalok.
Egy fényes csillag, amely Te vagy,   Örök reménnyel feléd ma könny ragyog,
Már a végtelen égbolton ragyog,   hiszem, remélem, leszünk még boldogok.
szikrázó fényt szór felém a mindenen,   Várom hát tovább, míg nyújtod fénykarod,
s karjaid helyett  a csillagfény ölel.   s a fényhídról addig visszaindulok.
 

 

Önvád
 
Önző vagyok,
mert elengedtelek,
hogy úgy szeresselek,
mint soha még.
 
Önző vagyok,
mert elengedtelek,
hogy úgy várjalak,
mint soha még.
 
Önző vagyok,
Mert elengedtelek,
Hogy visszaküldhessen
Hozzám az ég.
 
Önző vagyok,
Mert meghaltam Veled,
Hogy megtudjam,
Végtelen-e a lét.
 
Boldog vagyok,
Mert itt vagy velem,
Pedig szíved
Megszűnt dobogni rég.
 
Boldog leszek,
Ha majd Hozzád megyek,
Nyújtod felém hívón kezed,

S indulsz a fényből felém.

 Csillag leszel 

Földi léted egy nagy titok,

sorsod csodái várnak ott.

S ha megleltél mindent,

mit a Föld adott,

a végtelen titkait

kutathatod. 

 

De addig élj, ölelj, szeress!

Sírj a szegénnyel!

Ha öröm kell, nevess!

S ha megosztottad, mit Isten adott,

csillag leszel majd,

várnak az angyalok. 

Gősi Vali

2006. január 29

Sorshajó

Látod-e onnan,

hogy itt lent ki vár?

Hallod-e hangom

kis Fénykirály?

Állok a fényben,

az édesanyád,

tűnik előlem

a földi világ.
 

Húgod szemén is

fátyol a fény,

rád figyel Ő is,

a földi tündér.

 
Neki is küldd el
ide a fényt,
szemében újra
lássak reményt.
 
Ő maradt nálunk
a földi csoda,
kérlek, vigyázz rá,
ne hívd oda!
 
Mesélj csak arról,
hogy égi a fény,
hogy minden könnye
földi remény.
 
Töltsd el a szívét
életörömmel,
segítsd: gyöngyszeme
ne teljen könnyel.
 
Taníts meg mindent,

mi a földön jó,

mondd neki, kérlek,

a föld sorshajó.
 
Utazzon rajta
hosszan, boldogan,
fusson a cél felé,
a sor most rajta van!
 

Küldd el a fényt,

hogy jusson el oda,
ahol vigasztalan
a föld sok vándora.
 
Áradjon szét
itt lent is meleg,
töltse el szívünket
forró szeretet.
 
Kishúgod arcára
küldj fénymosolyt,
gyógyítsd a szívét,
öleld át, s mondd:
 

„Hidd el: itt vagyok,

itt vagyok ma is!„

Küldj neki kérlek

fényhírt Te is!

 

Gyógyítsd Őt fénnyel,

s mondd, aki jó,

végtelen útján

várja a sorshajó.

 

Elviszi, röpteti

fényeken át,

ahol rá is vár majd

az örök világ.

 
De addig gyógyítsd,
nyújtsd fénykezed,
simítsd le arcáról

 a csillagkönnyeket!

Üzenet a végtelenbe  

Küldöm a bánatom,

küldöm a könnyem,

küldöm a szívem melegét.

Tudom, hogy rád talál

valahol mindez,

s megbocsátasz

a könnyekért.

 

Tudom, hogy itt vagy,

hallom a hangod,

érzem a bőröd illatát,

látom a mosolyod,

hallom a lépted,

s várom az

örök találkozást !

 

Mégsem a régi

az illat, a hang,

hiányzik az erős szorítás,

mit karodon kívül

ezen a világon

nem adhat nekem

soha más !

 

Megkésett köszöntő

 

Kihalt a világ, sötét van nélküled,

álmomban látom az égi fényeket.

 

Egyre csak várom, hogy eljössz Te is,

de hazug az álom: nincs már,  ki ölel itt.

 

Emléked hozzák fénylovagok,

tudják, a tejút erre ragyog.

 

Fénylovak hátán hosszú az út…

küldök majd tőlük fénykoszorút !

 

Állok az éjben… látlak megint,

álmomban szívem az égre tekint.

 

Hallom a hangod, kérded Te is:

ott lent is nyár van ? Fénykezed int…

 

Nincs itt már nyár, csak sötét világ.

Fénykönnyet hullat az édesanyád.

 

Nem nyílik itt már színes virág,

fényszirmok szállnak a világon át.

 

Te küldöd őket ? Vagy álom ez is ?

Fénylovak hátán eljössz Te is ?

 

Nem jön a válasz… Felébredek.

Mossa az eső a fényhegyeket.

 

Eltűntek messze a fénylovagok,

viszik a hírt, mit rólad álmodok.

 

Tűnik az álom, felébredek,

nézem hosszan a fényképedet.

 

Meghalt a világ, csak álom a hír.

fénytelen minden, néma a sír.

 

Sül a sütőben a mézeskalács,

s te nem érzed soha már édes illatát.

 

Szél viszi hozzád a kalácsillatot,

s én sírva suttogom: boldog névnapot !

 

2002.

 

 

Akkor, ott a parton… 

 

A tengerparton rád talált apád,

letérdelt, ölelte halott fiát.

Ahogy nézett, és simogatott,

hogy szívébe zárja utolsó mosolyod,

szemedben megpillantott

egy pajkos kis csillagot.

Könnyeit nyelve elmosolyodott,

és jól elrejtette a csillagot.

Este kitárta szívét, s az ablakot,

átkarolt, s az ég felé mutatott:

nézz oda föl, ahol a Hold ragyog,

keresd a legfényesebb csillagot!

Ott él a fiunk, mindig láthatod,

ha kinyitjuk esténként az ablakot.

Gyász

 

Elmentél, kereslek,

a temetőt járom.

Ülök a sírodnál,

ez lett a világom.

Ülök itt és várom,

hátha még meglátom

mosolyod az égen,

s jössz újra, mint régen.

 

Ilyenkor szívem is

jól lakatra zárom,

ég felé  a kulcsát

csak neked kínálom.

Most egyedül

 a Tiéd lehet,

Te lehetsz csupán,

kit oda beengedek,

s szívem szíveddel

együtt lehet.

 

Égi születésnap

  

Én lent vagyok,

Te már fönt.

Halál és élet…

Állok a sírodnál…

A föld rejt Téged?

Vagy fönn az ég már

új hazát adott?

 

Akkor hát hol vagy?

Még most sem értem,

a langyos földben,

vagy fönt,

hol a Nap ragyog?

Kisfiam, várlak!

Könnyem sírodra csorog.

 

Várom, hogy eljössz,

S átölelsz még!

A Nap majd akkor

rám is ragyog!

Nevet a Hold is,

ha együtt lát minket,

s vígan kergetőznek

a fénylő csillagok!

 

De mi lesz addig?

Hogy lesz Nélküled?

Meddig kell várnom

a végtelen napot?

Nem válaszolsz már,

hiába kérdem …

hol kívánjak neked

boldog születésnapot?

Bebújsz pajkosan,

s jól becsukod,

tudod jól, ilyenkor

a tiéd vagyok.

Egyek vagyunk újra:

én Te, s Te én,

szállunk, repülünk,

ölel a fény.

 

Ilyenkor újra

Szép a világ,

szédült iramban

repüljük át.

Angyalok koncertjén

 tapsolunk,

csillagzenére táncolunk.

 

Az álomból egyszer csak

megérkezem:

fekete betűk a sírköveden …

Megint elszöktél,

mint az álom.

Könnycseppként bujkálsz

a szempillámon.

 

Gősi Zoltán posztumusz emlékérmet kapott hősiességéért.

 

 

^

 

www.rifeng-hoszivattyu.hu

Ezek az oldalak Gősi Zoltán emlékére készültek. Rá gondolunk szeretettel!