|
|
|
Álmomban újra dúdolok |
|
Bár |
|
a sors
fukarul |
|
kurtára szabta az életed
és a sírodba magaddal vittél |
|
lelkemből minden éneket, |
|
álmomban néha mégis |
|
örömtől dúdolok, |
|
ha szárnyukon |
|
hazarepítenek |
|
éjjel |
|
az angyalok. |
|
A remény
születése
|
 Csillagfiú |
Tévedett akkor az Isten…
|
|
Mióta elmentél, semmi sem
számít, |
|
Megint itt vagy, látlak, látlak! |
hisz nem láthatod már a
Föld csodáit. |
|
Nem adlak a mennyországnak! |
Szeretni mentél a
felhőkön át, |
|
Ne játssz velem, ne fuss, megvagy! |
s veled repült az egész
világ. |
|
Tenyeremben apró csillag, |
Repültél, szálltál az
égbolton át, |
|
az én kis csillagfiam vagy! |
oda, hol szerelem tengere
várt. |
|
Repült veled a boldog
mámor |
|
Csillagfiú, ne fuss, várlak! |
azon a csodás, égi
világon. |
|
Nem adlak a mennyországnak! |
|
|
Maradj velem, szépen kérlek, |
Örök szerelmed, a tenger, |
|
csillagszemű, égi herceg, |
megcsalt, nem védett a
haláltól, |
|
gyere vissza, szépen kérlek! |
mikor az utolsó, szelíd
estén |
| |
búcsúzni mentél
hullámától. |
|
Ne bújj el a felhők mögé, |
Angyalok hívtak az ég
felé, |
|
az én szívem ott is meglel! |
hívott a tenger Isten
elé. |
|
Tündérlányok hada kerget |
Szólított, talán, hogy
próbát tegyen, |
|
édesanyád szíve elé, |
emberséged hogy példa
legyen. |
|
ezüstkönnyet sírok érted! |
|
| |
Kíváncsi volt, a vizsgán
mit teszel, |
|
Ha elbújsz is, megkereslek, |
nyújtod-e segítő karod,
ha kell? |
|
Csillagfiú, kicsi herceg, |
S hiába nyújtottad a
viharon át, |
|
Itt maradj bent a szívemben, |
védve a haláltól másik
fiát. |
|
elférsz még a tenyeremben |
Mikor az Isten lenézett
Rád, |
|
gyere haza, várlak Téged! |
feléje nyúltál már az
égen át, |
| |
búcsúztál a viharos
tengeren, |
|
Lentről is látni a napot, |
s hiába kérdezted: miért,
Istenem? |
|
láthatod, ha a hold ragyog, |
|
|
s bárányfelhők dunnájába |
Válaszul Ő csak némán
könnyezett, |
|
kapaszkodnak csillagok. |
angyalok sírták: Isten
tévedett. |
|
Megígérem, láthatod! |
Hiába kaptál jelest Fiam, |
| |
örök jutalmad már az
égben van. |
|
Csillagfiú, kicsi herceg! |
Talán fölírja majd Isten
oda, |
|
Nem jössz? Hipp-hopp, ott vagyok! |
hol örök fény vár, s égi
csoda. |
|
Te akartál bújócskázni, |
Angyalok hirdetik a
világon át: |
|
látod, már csillag vagyok, |
Isten jutalma ott vár,
odaát |
|
fönn az égen ragyogok! |
|
| |
Jelest kaptál a vizsgán
Fiam, |
|
Csillagfiú, kicsi herceg, |
valamit mégis elvétett
Atyád, |
|
én mindenütt ott vagyok! |
hiszen maga is könnyel
öntözi |
|
Játszottál a tenyeremben, |
örökké síró, gyászoló
anyád. |
|
szaladgáltál a szívemben, |
Azért Téged csak átkarol, |
|
elbújtál, de itt vagyok! |
ha fáj a szíved valahol? |
| |
Fogadd el hát védő kezét, |
|
Itt vagyok már fönt az égen, |
s töröld szárazra könnyes
szemét. |
|
látod, elérem a napot! |
|
|
Most maradj itt bent a szívemben, |
Mondd meg, ha látod,
öleljen át, |
|
vagy bújj meg a tenyeremben, |
szorítson magához, mint
egykor anyád. |
|
tündérekről dúdolok. |
Legyen most Atyád Ő Apád
helyett, |
| |
soha ne engedje többé el
kezed. |
| |
Mondd, felejtse el, hogy
tévedett, |
| |
és hisznek talán a
csalódott emberek. |
 |
Hirdesse tovább örök
igazát, |
|
ölelje magához a Föld
minden fiát! |
| |
|
Legyen bátor, és mondja
meg: |
|
Fiam! Isten akkor
tévedett! |
|
Talán elhiszik a földi
emberek, |
|
hogy igazságos a Te
Istened. |
|
Bátorítsd tovább,
szorítsd kezét, |
|
nehogy lehunyja nagy, égi
szemét, |
|
mert akkor mind, ki a
Földön maradt, |
|
boldogtalan, s békétlen
marad. |
|
S félek én is, hiába
várom itt, |
|
hogy átkarollak egyszer
majd megint! |
|
Félek, mi lesz a Földön
emberek, |
|
ha már az Isten sem lesz
veletek? |
|
^ |
|
A fényhídon át |
|
|
| |
|
|
|
A végtelenbe mentél örök
vándorútra, |
|
Szemem kutatja egyre a
végtelent, |
|
a fényhídon át hívott a végtelen
hatalma, |
|
hová örök égi ígéret emelt, |
|
hol szállhattál felhőre, holdra,
csillagokra. |
|
és elvakított gyermeki álomcsoda, |
|
Bánatesőt szórva éjre, s
nappalokra. |
|
angyalok csábító, égi mosolya. |
|
csillagórák, fényévek telnek
nélküled, |
|
Sok éve már, hogy sóváran állok |
|
s már hiába várom jöttödet
idelent. |
|
a fényhíd innenső oldalán, |
|
A fényhíd, ha indulok, megremeg, |
|
várom, hogy kitárod hívó karod
ott, |
|
s te túlról simítod vérző
szívemet. |
|
hová elvittél tőlem minden
álmot. |
|
|
|
|
Elvittél mindent, mit a világ
adott: |
|
Minden Te voltál, mit az ég
adott, |
|
elvitted magaddal a földi
csillagot, |
|
s egy gyilkos perc alatt örökre
elrabolt. |
|
mely most már könnyeimen át |
|
Az élet voltál, a nap, az éji
csillagok, |
|
a végtelen égen szikrázik,
ragyog. |
|
mégis elcsábítottak az angyalok. |
|
Egy fényes csillag, amely Te
vagy, |
|
Örök reménnyel feléd ma könny
ragyog, |
|
Már a végtelen égbolton ragyog, |
|
hiszem, remélem, leszünk még
boldogok. |
|
szikrázó fényt szór felém a
mindenen, |
|
Várom hát tovább, míg nyújtod
fénykarod, |
|
s karjaid helyett a csillagfény
ölel. |
|
s a fényhídról addig
visszaindulok. |
|
|
|
|
|
Önvád |
| |
|
Önző vagyok, |
|
mert elengedtelek, |
|
hogy úgy szeresselek, |
|
mint soha még. |
| |
|
Önző vagyok, |
|
mert elengedtelek, |
|
hogy úgy várjalak, |
|
mint soha még. |
| |
|
Önző vagyok, |
|
Mert elengedtelek, |
|
Hogy visszaküldhessen |
|
Hozzám az ég. |
| |
|
Önző vagyok, |
|
Mert meghaltam Veled, |
|
Hogy megtudjam, |
|
Végtelen-e a lét. |
| |
|
Boldog vagyok, |
|
Mert itt vagy velem, |
|
Pedig szíved |
|
Megszűnt dobogni rég. |
| |
|
Boldog leszek, |
| Ha majd
Hozzád megyek, |
|
Nyújtod felém hívón kezed, |
|
S indulsz a fényből felém. |
Csillag leszel
Földi léted egy nagy
titok,
sorsod csodái várnak
ott.
S ha megleltél
mindent,
mit a Föld adott,
a végtelen titkait
kutathatod.
De addig élj, ölelj,
szeress!
Sírj a szegénnyel!
Ha öröm kell, nevess!
S ha megosztottad, mit
Isten adott,
csillag leszel majd,
várnak az angyalok.
Gősi Vali
2006. január 29
 |
|
Sorshajó |
|
|
Látod-e onnan, |
|
hogy itt lent ki vár? |
|
Hallod-e hangom |
|
kis Fénykirály? |
|
|
|
Állok a fényben, |
|
az édesanyád, |
|
tűnik előlem |
|
a földi világ. |
| |
|
Húgod szemén is |
|
fátyol a fény, |
|
rád figyel Ő is, |
|
a földi tündér. |
| |
|
Neki is küldd el |
|
ide a fényt, |
|
szemében újra |
|
lássak reményt. |
| |
|
Ő maradt nálunk |
|
a földi csoda, |
|
kérlek, vigyázz rá, |
|
ne hívd oda! |
| |
|
Mesélj csak arról, |
|
hogy égi a fény, |
|
hogy minden könnye |
|
földi remény. |
| |
|
Töltsd el a szívét |
|
életörömmel, |
|
segítsd: gyöngyszeme |
|
ne teljen könnyel. |
| |
|
Taníts meg mindent, |
|
mi a földön jó, |
|
mondd neki, kérlek, |
|
a föld sorshajó. |
| |
|
Utazzon rajta |
|
hosszan, boldogan, |
|
fusson a cél felé, |
|
a sor most rajta van! |
| |
|
Küldd el a fényt, |
|
hogy jusson el oda, |
|
ahol vigasztalan |
|
a föld sok vándora. |
| |
|
Áradjon szét |
|
itt lent is meleg, |
|
töltse el szívünket |
|
forró szeretet. |
| |
|
Kishúgod arcára |
|
küldj fénymosolyt, |
|
gyógyítsd a szívét, |
|
öleld át, s mondd: |
| |
|
„Hidd el: itt vagyok, |
|
itt vagyok ma is!„ |
|
Küldj neki kérlek |
|
fényhírt Te is! |
| |
|
Gyógyítsd Őt fénnyel, |
|
s mondd, aki jó, |
|
végtelen útján |
|
várja a sorshajó. |
| |
|
Elviszi, röpteti |
|
fényeken át, |
|
ahol rá is vár majd |
|
az örök világ. |
| |
|
De addig gyógyítsd, |
|
nyújtsd fénykezed, |
|
simítsd le arcáról |
|
a csillagkönnyeket! |
|
|
Üzenet a végtelenbe
Küldöm a bánatom,
küldöm a könnyem,
küldöm a szívem melegét.
Tudom, hogy rád talál
valahol mindez,
s
megbocsátasz
a
könnyekért.
Tudom, hogy itt vagy,
hallom a hangod,
érzem a bőröd illatát,
látom a mosolyod,
hallom a lépted,
s
várom az
örök találkozást !
Mégsem a régi
az
illat, a hang,
hiányzik az erős szorítás,
mit
karodon kívül
ezen a világon
nem
adhat nekem
soha más !
|
Megkésett köszöntő
Kihalt a világ, sötét van nélküled,
álmomban látom az égi fényeket.
Egyre csak várom, hogy eljössz Te is,
de hazug az álom: nincs már, ki ölel itt.
Emléked hozzák fénylovagok,
tudják, a tejút erre ragyog.
Fénylovak hátán hosszú az út…
küldök majd tőlük fénykoszorút !
Állok az éjben… látlak megint,
álmomban szívem az égre tekint.
Hallom a hangod, kérded Te is:
ott lent is nyár van ? Fénykezed int…
Nincs itt már nyár, csak sötét világ.
Fénykönnyet hullat az édesanyád.
Nem nyílik itt már színes virág,
fényszirmok szállnak a világon át.
Te küldöd őket ? Vagy álom ez is ?
Fénylovak hátán eljössz Te is ?
Nem jön a válasz… Felébredek.
Mossa az eső a fényhegyeket.
Eltűntek messze a fénylovagok,
viszik a hírt, mit rólad álmodok.
Tűnik az álom, felébredek,
nézem hosszan a fényképedet.
Meghalt a világ, csak álom a hír.
fénytelen minden, néma a sír.
Sül a sütőben a mézeskalács,
s te nem érzed soha már édes illatát.
Szél viszi hozzád a kalácsillatot,
s én sírva suttogom: boldog névnapot !
2002.
|
Akkor, ott a parton…
A
tengerparton rád talált apád,
letérdelt,
ölelte halott fiát.
Ahogy
nézett, és simogatott,
hogy
szívébe zárja utolsó mosolyod,
szemedben
megpillantott
egy pajkos
kis csillagot.
Könnyeit
nyelve elmosolyodott,
és jól
elrejtette a csillagot.
Este
kitárta szívét, s az ablakot,
átkarolt, s
az ég felé mutatott:
nézz oda
föl, ahol a Hold ragyog,
keresd a
legfényesebb csillagot!
Ott él a
fiunk, mindig láthatod,
ha
kinyitjuk esténként az ablakot. |
Gyász
Elmentél, kereslek,
a temetőt járom.
Ülök a sírodnál,
ez lett a világom.
Ülök itt és várom,
hátha még meglátom
mosolyod az égen,
s jössz újra, mint régen.
Ilyenkor szívem is
jól lakatra zárom,
ég felé a kulcsát
csak neked kínálom.
Most egyedül
a Tiéd lehet,
Te lehetsz csupán,
kit oda beengedek,
s szívem szíveddel
együtt lehet. |
|
|
|
Égi születésnap
Én lent vagyok,
Te már fönt.
Halál és élet…
Állok a sírodnál…
A föld rejt Téged?
Vagy fönn az ég már
új hazát adott?
Akkor hát hol vagy?
Még most sem értem,
a langyos földben,
vagy fönt,
hol a Nap ragyog?
Kisfiam, várlak!
Könnyem sírodra
csorog.
Várom, hogy eljössz,
S átölelsz még!
A Nap majd akkor
rám is ragyog!
Nevet a Hold is,
ha együtt lát minket,
s vígan kergetőznek
a fénylő csillagok!
De mi lesz addig?
Hogy lesz Nélküled?
Meddig kell várnom
a végtelen napot?
Nem válaszolsz már,
hiába kérdem …
hol kívánjak neked
boldog születésnapot? |
Bebújsz pajkosan,
s jól becsukod,
tudod jól, ilyenkor
a tiéd vagyok.
Egyek vagyunk újra:
én Te, s Te én,
szállunk, repülünk,
ölel a fény.
Ilyenkor újra
Szép a világ,
szédült iramban
repüljük át.
Angyalok koncertjén
tapsolunk,
csillagzenére táncolunk.
Az álomból egyszer csak
megérkezem:
fekete betűk a sírköveden …
Megint elszöktél,
mint az álom.
Könnycseppként bujkálsz
a szempillámon.
Gősi
Zoltán posztumusz emlékérmet kapott hősiességéért. |
|
|
^ |
|
